2014. május 29., csütörtök

Járnak hozzánk a madarak

    Egy pár madár kóstolgatott a fagyú golyókból és kettő golyó már el is fogyott.
Ám az odú üresen maradt. De azért madarakról készítettem képeket.


Galamb a láthatáron





2014. április 3., csütörtök

Lakó mentesen telt a tél

  Én úgy számoltam magamban, már április 3-án biztosan elmúlt a tél. Szomorúan veszem tudomásul, hogy madár mentes volt a tél az odúm, és az etetőm körül. Sok osztálytársam ugyan ezt tapasztalta. Informatika tanáromnak is ez a véleménye. Az iskolámban néha a folyosó ablakából láttam, hogy az etetőben tengelicek és zöldikék ették a magot. Szomorúságomat csak a hajnali rigók fütyörészése enyhíti. Elhatároztam, hogy egyszer hangjukat számítógépre rögzítem.

Magányos madár odú

Magányos madáretetők

Magányos etetők március 15-én

2014. március 21., péntek

2014. február 13., csütörtök

Mai helyzet


     Az odúnak még mindig nincs lakója, a kitett faggyúgolyót nem látogatta meg madár.
Vettünk önetetős madáreledelt, de a héten sajnos minden nap csak sötétedés után értem haza, így ez után fogom kihelyezni. Addig is az iskola honlapján nézegettem a tengeliceket,pintyeket,cinkéket és zöldikéket. Remélem jövőhéten már nálunk is lesz madár.
Íme az autómataetető



2014. február 6., csütörtök

Miről lehet megkülömböztetni?

Miről lehet megkülönböztetni a széncinegét a kékcinegétől?


                                                     A széncinege fején van egy fekete folt.

Képforrás: http://enfo.agt.bme.hu/drupal/node/8553

2014. január 16., csütörtök

Sajnálom

                                                           

     Sajnos mostanában nagyon elfoglalt voltam egyéb tanulmányi munkáimmal, ugyanakkor madár sem járt felénk. A madárodúba nem jelentkezett még cinke. Nem maradt más hátra számomra, hogy a Google keresőben cinkés képeket kutattm, majd azokat nézegettem. A lenti képeket találtam a legjobbnak:

Képforrés: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhTNZyijAaC-qzL1kL_Ke5XJAnCyR_Ix7LIEmWrdkqg0OWGl5OQIIvMn-tTLKbWYrYFL0ktVc7C7bVpzXVCEFfTPpEWT1B6Vu-ms5f9eO6TDoiKUQDeFzAD-rWTe9_LizMzw2SsTIW0EVA/s1600/P1025575_21_kicsi.jpg

Képfoorás: http://3.bp.blogspot.com/_3UZwgiTzGMA/Sy88PFz50WI/AAAAAAAAAc8/wEPiGhbfkSo/s1600-h/PC200157_rs_rs.jpg

Képforrás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/SZERKEZET/kepek/va7/pfb_13.jpg

http://think.transindex.ro/wp-content/uploads/2011/08/cinke.jpg

2013. december 5., csütörtök

Az odú kihelyezése

 Az odú kihelyezése elérkezett. A madárházba elhelyeztem olyan anyagokat (mint például: vatta, papírzsepi és gallyak) amiket a madár úgy rendezhet vagy szétcsipkedhet ahogy szeretné.
Én nem mehettem fel a létrára mert, veszélyes ezért apa fárasztotta magát és épp hogy elérte az a legalsó ágat. Közben esteledett és egy kicsit vakusra sikeredtek a képek.
Ablakomból mindennap jólesően tekintek fel a magasba és boldogan látom a kihelyezett madárodút. Másnapra már meg is érkezett a hideg. Most azon gondolkodom, hogy az etetőt mennyire tudom a fa közelébe elhelyezni.
Madarak! Szoba kiadó!







Felirat hozzáadása

Felirat hozzáadása